Hosszú bundájú macskák kozmetikázása
A macskák kozmetikázása nem könnyű feladat, hiszen ők nagyon önálló lények, csak határozottsággal tudjuk elérni, hogy az történjen, amit mi szeretnénk.
Célunk, hogy a szőr ápolása a macskának is öröm legyen, ez pedig csak úgy lehetséges, ha kicsi korától kezdve rendszeresen és óvatosan fésüljük. Ez a művelet már a tenyésztőnél kezdődik. A gondos tenyésztő már egész kicsi korukban megismerteti a kiscicákat a fésülködéssel, játékosan, finoman kezdi kefélgetni a kicsi bundájukat. Olyankor ennek még csak szimbolikus jelentősége van, mert a bunda becsomósodása csak később, az első szőrváltás idején kezdődik. Akkorra viszont már nyugodtan kell viselnie a cicának a fésülködés procedúráját.
A cicák fésülését lehetőleg mindig egy erre a célra rendszeresített asztalon végezzük, onnan nem tud úgy elmenekülni, mintha a földön, vagy fotelban, ágyon próbálkoznánk, és nekünk is sokkal kényelmesebb. Előbb-utóbb megtanulja, hogy azon a helyen zajlik a szépítkezés. Előfordulhat, hogy amikor meglátja az előkészületeket, pl. asztal megfelelő csúszásmentes leterítése, vagy fésű-kefe elővétele, akkor a cicus jobbnak látja menekülőre fogni a dolgot. Ilyenkor nem szabad láthatóan megsajnálni, hanem bizony ennek ellenére hozzá kell kezdeni a fésülködéshez. Esetleg kérhetjük egy családtag segítségét, aki finoman fogja a cicát. Fontos, hogy az asztalon ne terítő, vagy törölköző legyen, mert az csúszik, a cica nem érzi biztonságban magát rajta. Legjobb egy erre a célra rendszeresített gumilábtörlő.
A fésüléshez cicák számára kifejlesztett fésülő port, vagy hintőport, esetleg szőrkondicionáló sprayt használjunk, ezzel jól el lehet távolítani a szennyeződéseket is, és a cicára ártalmatlan. Rétegenként púderezzük be a szőrét, majd óvatosan, kefével, szőrnövéssel ellentétesen kefélgessük a cica bundáját. Utána a már így kezelésbe vett területen fémfésűvel ellenőrizhetjük a csomómentességet. Ha esetleg valahol csomósodást észlelünk a cica bundájában, azt a legjobban szintén a fémfésűvel lehet eltávolítani. Főleg a fülek mögött, hónaljaknál, és a hátsó lábak bricsesznadrágjánál kell vigyázni, ezek a leginkább csomósodó területek.
A félhosszú szőrű cicáknál legalább hetente, a hosszúszőrűeknél naponta kell a bunda ápolására legalább fél órát szánni. Sajnos sokan beleszeretnek ezekbe a csodálatos szőrmók macskákba, és nem mérik fel azt, hogy a szépségért tenni is kell, a cica szőre ápolás nélkül összetapad, és legrosszabb esetben szinte páncélt képez a szerencsétlen állaton. Az összeállt szőr alatt a bőr először csak korpásodni kezd, majd befülled, és kisebesedik, még ekcéma is kialakulhat.
A macskák bőre nagyon vékony, ezért minden sérülésre nagyon érzékenyen reagál, könnyen sebessé, fájdalmassá válik. Ezt megelőzendő, ha a gazdi úgy gondolja, hogy nem képes a macskáját megfelelően ápolni, kérje szakértő segítségét. Legalább félévente, de ha otthon nem ápolják rendesen, akkor két havonta a macskát is lehet kozmetikába vinni, vagy házhoz hívni egy szakembert.
A macska nagyon tiszta állat, nem érzi jól magát, ha a bundája büdös, piszkos, ápolatlan. Sok esetben sajnos csak a kopaszra nyírás a megoldás. Ilyenkor semmiképpen nem próbálkozzon a gazda otthon ollóval nekiállni felszabdalni a macska bundáját, mert rendkívül nagy a sérülés veszélye, macskának és gazdának egyaránt. A nemezek közvetlenül a bőrnél keletkeznek, legtöbbször az olló sem fér hozzá, csak erős és éles nyírógéppel, nagy gyakorlattal lehet a páncélt lefejteni a cicáról. Ezt általában elég jól tűrik, mert érzik, hogy megszabadulnak a nyomasztó állapottól. Tapasztalatom szerint ritkán van csak szükség ehhez a művelethez állatorvos által végzett bódításra, de sajnos erre is van példa. A lenyírt bunda kb. fél év alatt szépen visszanő, és ha megfelelően ápolják utána, akkor a cica újra csodálatos bundában pompázhat.
A cicákat fürdetni csak nagyon ritkán kell, esetleg nincs is rá szükség, ha megfelelően púderrel tisztán van tartva a bundájuk. Természetesen a kiállítási cicák bundája fokozott ellenőrzést és ápolást igényel, a verseny előtt speciálisan macskák számára kifejlesztet samponokat, és szőrkondicionálókat lehet használni annak érdekében, hogy macskánk a lehető legjobb formájában mutatkozhasson be.
Lakásban tartott macskáknál nagyon fontos a karmok ápolása, amit szintén jó szakemberre bízni. Erre a célra kialakított karomvágóval lehet a műveletet elvégezni. A talppárna megnyomásával a macska karma láthatóvá válik, ekkor lehet belőle levágni egy kis darabot, de csak nagyon óvatosan, mert feljebb a karomban már ér húzódik, ennek megsértése komoly vérzéssel járhat, és a cica számára rendkívül kellemetlen. A túlnőtt karmok letörhetnek, vagy beszakadhatnak, ami szintén fájdalommal és vérzéssel jár együtt. Nagyon elhanyagolt esetben előfordulhat, hogy a karom annyira túlnő, hogy visszafordulva beleszúr a talppárnába. Ez idős, nem mozgó macskáknál fordulhat elő, ezért náluk még jobban oda kell figyelni a rendszeres kozmetikai ellátásra.
Nagy figyelmet kell fordítani a macska fülére. Egészséges macskánál a fül tiszta, de kevés váladék előfordulhat. Ezt macskák részére előállított fülmosó folyadékkal és vattával tudjuk eltávolítani. Ez elég kellemes érzés, nem okoz fájdalmat a cicának. Ha a fülben sok a váladék, orvoshoz kell fordulni.
Rövid orrú macskáknál az arc ráncait is ki kell tisztítani erre a célra készített tisztító folyadékkal, vagy hintőporral, de ügyelve arra, hogy a kezelés után a ráncok szárazak legyenek, és a szer a cica szemébe nem menjen bele. A szemek környékét is meg kell tisztítani a lerakódásoktól, a könnyezés helyét tisztán kell tartani, mert elszínezi a szőrt, és az állandóan nedves terület ki is sebesedhet. Most, az enyhe tél után nagyon fontos, hogy gondoskodjunk a cica élősködőmentesítéséről is. Kijárós macskáknál rendkívül nagy most a bolha és kullancs veszély. A bolhák bélférgeket, a kullancsok súlyos betegségeket hordozhatnak, tehát a védekezés ellenük nem csak esztétikai okból fontos. Csak macskák számára kifejlesztett termékeket szabad használni, mert egyes általános szerek a macskákra életveszélyesek lehetnek. Használhatunk bolhaport, sprayt, vagy „spot on” készítményeket, ezeknél fontos, hogy legalább 3 nappal a fürdetés után kerüljenek a cicára.
Rendszeres otthoni és kozmetikai ellátással folyamatosan egy tiszta, ápolt hosszú szőrű macska társaságát élvezhetjük, aki hálás lesz a gondoskodásért.